2009. február 21.

Megkóstoltuk a CBH szendvicset



Attól függetlenül, hogy már az első képpel rögtön lelőttem a poént, elmesélem, hogyan történt, amikor Vandával kipróbáltuk a McDonald's újdonságát, a CBH szendvicset. A CBH név a fő összetevőiből, a csirkéből, a baconből és a hagymából ered. De kezdjük az elején.



Szombat dél körül döbbentem rá, hogy délutánra nincs semmi programom. Unatkozni nem akartam, meg aggasztott már az is, hogy a 'szavára is régen írtam már, úgyhogy felhívtam Vandát, hogy menjünk el valamerre. Hátha lesz belőle egy jó kis poszt. Vandának ilyenkor valamiért egyből az jut eszébe, hogy menjünk el a Mekibe McChickent enni. Hmm... Ekkor állt össze a fejemben az ötlet, hogy oké, menjünk el, de teszteljük le a CBH szendvicset, amit mostanában nagyon reklámoznak. Vanda út közben megtalálta a fényképezőgépemet és elkezdett garázdálkozni vele. Mindig ilyenkor jut eszébe, hogy csináljunk közös képeket. Próbáltam jó pofát vágni, miközben „száguldottunk” Kecskemét felé.



Már Kecskeméten jártunk, amikor Vanda egyszer csak megszólalt, hogy ő szeretne lefényképezkedni a „kukac” felirat előtt. Először nem értettem, mire gondol, aztán elmondta, hogy most mentünk el egy bolt előtt, aminek ki van írva az elejére. Persze már fordultam is meg, hogy visszamenjünk a helyszínre. Nagy nehezen megszületett a kép, aztán indultunk tovább, hogy az eredeti projektünket is letudjuk.



Amikor megrendeltük a kajákat, Vanda kicsit ideges volt, mert ő McChickent akart enni. Mindig azt eszik, ezen nőtt fel. Nem volt egyszerű rábeszélni a CBH-ra, de végül belement. Bár fizetéskor azért közölte, hogy ezért most nagyon utál. A kóstolás előtti fotózáshoz még megpróbált barátságos arcot vágni.



Óvatosan kezdett neki a kajának, először csak a krumplival barátkozott. Abban legalább nem lehet csalódni.



Amikor megette az első falatot, elkezdtem fotózni, hogy megörökítsem az arckifejezését, ami úgyis többet mond minden szónál. Na, ekkor kezdtem el aggódni. Vanda nem szólt semmit, csak összehúzta a szemöldökét.



Húha, most mi lesz? Rábeszéltem a CBH-ra, aminek eleve nem örült, aztán így néz rám? Nem tagadta egy pillanatig sem, hogy nem ízlik neki. Nem tudom, mivel volt baja pontosan. Nekem a bacon íze volt talán túl sok, minden esetre én sem fogok többé ilyet enni. Pedig mások dicsérik, még pár blogot is megnéztem, mindenhol azt írták, hogy finom, bár nem tértek ki rá részletesen. Nyilván mi vagyunk túl finnyásak. Vagy csak ne kérjen az ember baconös hamburgert, ha nem szereti, igaz?
Közben rájöttem, hogy egy hamburgerről nem tudok tesztet írni. Nem szoktam olyan sokat, meg sokfélét enni, hogy legyen összehasonlítási alapom. Most írjak arról, hogy jó-e a bacon meg a csirkehús együtt? Ezt úgyis mindenki a saját ízlése szerint dönti el. És nem csodálkoznék, ha az emberek 90%-a szeretné, rólunk meg kiderülne, hogy kisebbségben vagyunk.



Nem akarok senkit lebeszélni a CBH-ról, de tényleg. Valahogy úgy érzem, hogy csokikat lehet kritizálni, azokról egyértelműen megmondani, hogy jók vagy rosszak, de hamburgerekről nem ilyen könnyű. Vannak, amiknek fűrészporból készül a zsemléjük, azok persze borzalmasak.
Aki hamburger-összehasonlításra vágyik, nézze meg a Burger King egyik kampányát, a Whoppervirgins-t. Itt – állítólag – olyan emberekkel etettek McDonald's-os és Burger Kinges hamburgereket, akik soha életükben nem láttak még gyorséttermi kaját. Ők pedig eldöntötték, hogy melyik a jobb. Nem néztem még végig a videót, csak sejtem, hogy a Burger King nyert...
Ennek ellenére remélem, hogy kevés manipuláció van benne. Úgy pedig tényleg érdekes. Nézzék meg!

3 hozzászólás:

Vadvirág írta...

"Pakito, Te is szereted a Pufin lekvárt?"
"Én csak a papagájcsajokat szeretem!"

Virág - aki a McFarmra esküszik :-)

Palásti Viktor írta...

Én is a McFarm-ra esküszöm :)

Névtelen írta...

CBH FTW