Királyság!

Jó napot! Elnézést kell kérnem, amiért az utóbbi időben kissé elhanyagoltam a blogot és környékét. Először sok munkám volt, azért nem írtam. Aztán később meg annyira jó volt, hogy nincs sok munkám, hogy akkor meg azért nem írtam. Nem kifogásokat akarok keresni, de tény, hogy a következő nyolc napban megint kicsi az esélye, hogy felkerül ide bármi új. Hacsaknem teleírják az üzenőfalat a kis idióták.
Nyolc napra elutazok egy olyan országba, ahol tejet öntenek a teába, hisznek a szellemekben, minden alkoholista fociőrült (és minden fociőrült alkoholista), az autók pedig az út rossz oldalán közlekednek. Azt mondják, náluk csak a franciák rosszabbak. Párizsban viszont már jártam, és nagyon tetszett. Tehát e szerint az elv szerint Londont imádni fogom. Legyen úgy!
És kérem, hogy szorítsanak értem, értünk. Vandával megyek ugyanis. Ő hívott még hétfőn, teljesen váratlanul, hogy tartsak vele, én meg ijedtemben igent mondtam. Szóval drukkoljanak nekünk, hogy ne tévedjünk el, és ne érjen minket semmilyen csapás. Köszönöm!
Ahogy hazaértünk, jelentkezem a képes beszámolóval. Csak annyit említenék meg, hogy emiatt az út miatt vettem még egy 8 gigás memóriakártyát a fényképezőgépembe.
Viszontlátásra! Vagy hogy stílszerű legyek: See You!

Fly Me To The Moon

„Fly Me To The Moon” fedőnéven az eddigi legnagyobb előkészületet igénylő fotósorozatot csináltuk meg a hétvégén Vivivel. Bár ez is csak annyiból állt, hogy egy bőröndnyi ruha közül választottuk ki a megfelelőt, Vivi pedig extrém szivárványszínűre festette ki a szemét. Sajnos ezeken a képeken nem is látszik igazán. Vettünk öt héliummal töltött piros lufit, aztán szerencsésen találtunk egy olyan helyet, ahol a lufival ugrálós képeket ideális nézőpontból lehetett fotózni.



Hoppá, egy elrepült! Vivi még boldog, mert nem vette észre.
De ha alaposan megfigyelik, láthatják, hogy ott van nála az öt lufi. Szóval az elrepült lufi hazugság, de hiányzott valami a semmilyen színű égről.



Előző nap más jellegű, „titokbantelefonálós” képeket próbáltunk alkotni. Fura helyeken, nem épp ideális körülmények között próbálkoztunk — és nem lettünk elégedettek az eredménnyel. Kivéve egyet, amit rögtön az elején, még próbakép gyanánt készítettünk. Utána úgy voltunk vele, hogy próbálkozzunk máshol, de a többi képet végül leszavaztuk. Úgyhogy ez az egy maradt, de ezt is inkább csak érdekességképpen mutatom meg. Pedig Vivinek olyan szép volt a haja, meg a ruha is jól ment a sárga telefonhoz. De sajnos vannak eredménytelen napok is. Talán egyszer sikerül megvalósítani, amit kitaláltunk.

Sok boldogságot Timi és Imre!

Íme, itt vannak a képek, amikről tegnap beszéltem. Sok kommentárt nem szeretnék hozzájuk fűzni. Remélem, hogy mindenkinek mesélnek maguktól is.



Azért annyit mégis el kell mondanom, hogy Iminek köszönhetően sikerült bejutnunk a helyi — ma már nem működő — konzervgyár területére. Hatalmas dolog, hogy ezt sikerült elintézni, és ezúton is köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ehhez.





A képek java részét ezért itt, ezen az elhagyatott ipari területen készítettük. Többek között az Imi feje felett, a háttérben húzódó hídon lévő felirat miatt.





Imi itt egy fehér kartonlap segítségével juttat több fényt Timi arcára. Szóval profik voltunk.







Mély tiszteletem azé, aki kitalálta, hogy egy raklap lehet zöld is.





Imre öccse, Tamás személyében volt egy segédünk is, aki egy nagy fehér lepedőt hozott utánunk folyamatosan. Ha valahol megálltunk fotózni, leterítették a földre, hogy a menyasszony nyugodtan leengedhesse a ruháját, és ne legyen nagyon koszos.







A kikukucskálós kép persze nem maradhatott el, csak nem fával csináltuk meg, hanem konténerrel. Nekem így sokkal jobban tetszik.







A környezetre nem lehetett panasz. De az ifjú párra sem! Nagyon jól viselték a hosszú fotózást és a meleget is.



Na, induljunk el másfelé is! Még a kisbuszba sem volt egyszerű beszállni ekkora ruhában.



Ugye, hogy jó ötlet volt elhozni a fotelt a mező közepére?







Újabb helyszín, és egy kellemes meglepetés. Az egyik kedvenc fámhoz érve észrevettünk valamit. Figyeljék csak meg mi van letámasztva ott a háttérben? Egy bicikli! Fogalmam sincs, kié lehet, hogy került oda, de simán elhitte volna mindenki, ha azt mondom, hogy én vittem oda kelléknek, annyira kellett.







Végül a Tőzeges tóhoz is elmentünk, hogy a Sóhajok hídján is készüljön pár fotó a konzervatívabb értékeket kedvelők számára.





Timi és Imre, kívánom, hogy az egész életetek legyen olyan szép, mint ez az esküvő volt! És köszönöm, hogy bizalmat szavaztatok nekem, és én örökíthettem meg képekben ezt a nagy napot!

Egy egészen rendkívüli hétvége

Több okból is rendkívüli volt az elmúlt hétvége. Egyrészt Imi barátom megnősült, ami ugye egy komoly dolog. Másrészt olyan esküvői fotókat készíthettem, amikről sok fotós csak álmodhat. Az ifjú pár ugyanis — és ezért nagy-nagy köszönet Nekik! — nem akart szokványos, cukormázzal bevont látványvilágot a képeken. Szóval nem virágos parkban vagy templomkertben fotóztunk, hanem Iminek köszönhetően bejutottunk a bezárt konzervgyár mára kicsit lepukkant területére.



Tisztában vagyok vele, hogy sokaknak nem tetszenek majd száz százalékig a hamarosan felkerülő fotók. De én nagyon hálás vagyok Timinek és Imrének azért, hogy mertek újítani, méghozzá merészen, és mást szerettek volna, mint amit a fényképezés feltalálása óta esküvői fotózásokon szokás.

Ahogy kiválogattam a képeket, felteszek majd egy kis ízelítőt, de nem bírtam ki, hogy addig is ne mutassam meg ezt a kettőt előzetesen.

Ismerjék meg Juhász Ádámot!

Tudom, hogy sokan várták már, úgyhogy íme, örömmel mutatom be Juhász Ádámot, Judit és Peti kisfiát! Bár több mint két hónapja a világon van, most sikerült összehoznunk a fotózást.
Ádi nagyon nyugodtan és profin viselte a körülötte lévő felhajtást. Mondhatnám azt is, hogy korát meghazudtolóan éretten viselkedett. Kivéve egyszer, pár percig, de szerintem azt is csak azért csinálta, hogy azért sírós kép is készüljön róla, ahogy egy kisbabához illik.
Egyébként ezeket a fotókat a Vikiszava olvasói hamarabb láthatják, mint maguk a szülők. Remélem, átérzik a dolog exkluzivitását!



Judit és Peti! Ezúton is gratulálok Ádihoz, legyen sok örömötök a nevelésében!











:p

Júniusi majális a Tőzeges tónál

A Brill Kft. munkatársai és hozzátartozói részére hagyományosan megrendezett tóparti majálisra most szombaton került sor. Az eredeti időpont múlt szombaton lett volna, de a kedvezőtlen időjárás miatt egy héttel eltolódott. Bár a meteorológusok mostanra sem garantáltak jó időt, végül az ebéd kezdetére pont kisütött a nap, és pillanatok alatt szinte felhő sem maradt az égen.



Az ebédet egy hatalmas sörsátor árnyékában fogyaszthattuk el, a szakács pedig ezúttal is a legendás Panca volt, aki most sem okozott csalódást. Nagyon tökéletes babgulyás és valamilyen patás állatból készült (nem értek a hozzá, nem tudom, hogy marha vagy birka vagy mi lehetett) pörkölt került a tányérokba. Nem hiszem, hogy bárki éhes maradt volna, de ezt jelezte a sok üres tányér is.



A parton az ebéd után rendes strandhangulat alakult ki, bár többen horgásztak, mint ahányan bemerészkedtek a vízbe.



Nem csak a környezet volt szép.



Míg mások horgásztak, Gyuri a gyerekeit próbálta nyomon követni. A három közül itt a két nagyobb biciklizik, míg a legkisebb vadászatra indult...



...és úgy látom, itt már a zsákmányt is kiszúrta magának.



Történelmi pillanat volt az első hivatalos fotó elkészítése Juhász Ádámról, Judit és Peti elsőszülött kisfiáról. A hangját nem nagyon hallottam, mert bár egyszer elkezdett panaszkodni, de nagyjából öt másodperc múlva el is aludt újra.



Ebéd utáni életkép.



A rendezvényen Kapás Tibi barátunk is tiszteletét tette.



Ezúttal nem munkahelyi eligazítás folyt, sokkal inkább pálinka fogyasztására buzdították a jelenlévőket.



Három legények. Az egyik kis szigetre indultak, ahol horgászparadicsom alakult ki a nap folyamán.



A horgászat persze ment a „szárazföldről” is.



Profik is részt vettek a halfogásban. A szóbeszéd szerint olyan komoly felszerelések kerültek itt elő, amiről a tulajdonosaik mélyen hallgatnak. Ha hinni lehet a pletykának, volt itt olyan horgászbot is, amelyik a tudomány jelenlegi állása szerint még megmagyarázhatatlan módon szabályosan vonzotta a halakat. Persze a horgászok mindig a saját tapasztalatukkal és tehetségükkel magyarázzák a sikert, de gyanús ez nekem.



Közép-Európa legjobb DJ-je is itt pihent rá az esti bulira, amin a majális után reggelig mulatoztunk Vandával.



Szavamra, varázslatos a horgászok világa. Nem hiszem, hogy egy agysebésznek több alkatrészre lenne szüksége egy operációhoz. A horgászat külön tudományág! Az ollón, papírzsebkendőn és a parafadugón kívül nem is tudok itt más tárgyat beazonosítani.



Kapás Gaga Tominak segített a halak partra juttatásában.



Íme, itt is az eredmény.



Őszinte tiszteletem azoké, akik meg mernek fogni egy élő halat.



Ahogy jött a naplemente, persze elkerülhetetlenné vált a giccses képek készítése.





Ez az egyik kedvenc képem a majálisról.



Azt hiszem, erre az alkatrészre szokták rágyúrni a beetetőanyagot. De senki ne vegyen mérget arra, amit én a horgászattal kapcsolatban mondok.



Nem baj Slugi, legalább Te is elmondhatod, hogy fogtál valamit! Az idő múlásával egyre lényegtelenebbé fog válni, hogy csak egy faág volt. Egy halpikkely azért ragadt rá.



Közvetlen ezután Tomi viszont fogott egy halat, de a többihez hasonlóan ez is visszakerült a vízbe.



És íme, a lemenő nap utolsó fényei. Az egyik legszebb kép megszületése után távoztunk a kis szigetről, hogy kivegyük részünket a közben elkészült flekken elfogyasztásából. Finom véget ért egy remek nap.

Ken Block megint megmutatja...

...hogy mire való egy Subaru.







Mad Mike nevű kedves olvasónk szúrta be a chatfalra az alábbi linket, de én is megtaláltam a mai napon. Dőljenek hátra és ámuljanak. Ja, az élmény fokozása érdekében kattintsanak a videóra, és nézzék meg a YouTube által ajánlott HD minőségben. Jobb lesz úgy.

Unja meglévő háttérképét?

Akkor íme, adok egyet ingyen! 1280x1024-es felbontású, szóval a legtöbb olvasónak megfelel majd. Tegnap készítettem, és némi dráma is keveredett a történetbe.



Történt ugyanis, hogy megragadtak a fények meg a felhők tegnap este, így beültem a kis AX-be, és elindultam. Boltba is kellett mennem, de gondoltam előbb készítek néhány képet a lemenő nap fényében. Elindultam egy gyérebb forgalmú úton a városon kívül, ahol mindig van pipacs, búza meg ami kell. Meg is pillantottam ezt a szép búzaföldet. A nap fénye szinte már csak a kalászok tetejét simogatta, a felhők pedig olyan durvák voltak, hogy igyekeztem gyorsan fotózni, nehogy eltűnjenek hirtelen. El is készítettem néhány képet, köztük a felsőt is, aztán gondoltam megyek még tovább, hátha jön még szebb látvány is.



Megfordulva szintén szép volt a táj, de a sárga repce már fakónak tűnt a gyér napsütésben. Akkor még nem tudtam, hogy az út szélén békésen álldogáló autóm nem is akar majd tovább menni. Beültem, indítottam volna, de hirtelen minden visszajelző lámpa kialudt, és onnantól se kép, se hang. Klassz! Egyből hívtam Zolit, aki akkumulátor-problémát diagnosztizált a tünetek alapján. Szerencsére a szüleim egyből tudtak jönni menteni. Betolni nem tudtuk, de a vontatás során sikerült beindítanom a géperejűt, és a saját lábán haza tudott menni. Itthon kiderült, hogy az egyik akkumulátorsaru volt meglazulva, úgyhogy csak meg kellett húzni egy csavart.
Tehát nem kell rosszmájúskodni, a kis Citroën legendás megbízhatósága nem szenvedett csorbát.